Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tenyésztésről

2017.02.10

Rokontenyésztés

A rokontenyésztésnél származásilag egymáshoz közelálló egyedeket pároztatunk annak érdekében, hogy az állomány minél egységesebb megjelenésű legyen. Ez mindaddig ésszerű, amíg előnyös tulajdonságokról van szó. Igaz, ilyen esetben előbb-utóbb az átlagnál egyöntetűbb lesznek az utódok, de a rendellenességekben is egyforma lesz az állomány. Ez oda vezethet, hogy az utódokban rögzítjük a hibákat is, amelyek bármikor felbukkanhatnak. Amikor egy fajta ide jut akkor a káros gének felhalmozódása miatt csökken a leszármazottak ellenállóképessége, s bizonyos fokú hanyatlás következik be. Ezek az alkat gyengülésében, a
növekedési erély csökkenésében, a csontozat elvékonyodásában, az idegrendszer sérülékenységében, a bizonytalan termékenységben, a betegségek elleni védekezés tehetetlenségében nyilvánulnak meg. A rokon tenyésztésből származó, tökéletes küllemű kan előnyben részesítése nem
egyértelműen jár kizárólag kedvező tulajdonságainak örökítésével, mivel a továbbadott gének nem szükségszerűen csak azok, amelyek az adott kutyát híressé tették. Ez különösen igaz akkor, ha a kan heterozigóta formában hordoz bármilyen recesszív, rendellenes gént. Heterózigótának az egy tulajdonságra nézve eltérő génpárral rendelkező egyedet nevezzük.
Például (Hh). A heterózigóta egyed 50% az egyik, 50% a másik gént hordozza, ennek következtében a heterózigóta egyed nem örökít tisztán!
Amennyiben valamely tulajdonságra nézve azonos, heterózigóta kutyák pároznak, az utódokban jelentkezik-recesszív homozigóta formában- az addig lappangó rendellenesség. Például heterozigóta, de hibátlan harapású egyedek párosításából, vagyis FfxFf, ahol a hibás harapás génja rejtve van (f), létrejön a recesszív homozigóta, hibás harapású utód (ff) is! Így például unokatestvérek pároztatása esetén a lappangó tulajdonság felszínre kerülhet. Az unokatestvérek a közös nagyszülők révén gyakran ugyanazokat a géneket hordozzák, s így lappangó tulajdonság génjei összetalálkozásának nagyon nagy az esélye. A tenyésztők egy része a rokontenyésztés útján igyekszik valóra váltani azt, hogy a nemzedékek során egy-egy tulajdonság minél jobban rögzüljön. Feltételezik, ha ez a sajátosság létezik a szülői vérvonalakban, akkor az utódokban is meglesz! Ez igaz is, de számolni kell azzal is, hogy a kiváló kan történetesen lappangva hordoz valamilyen
rendellenességet, és tenyésztése során összekerülhet hasonló rejtett hibával rendelkező szukával. Így néhány alom után az utódoknál hamar kiderül-feltéve, ha nem titkolják el...- a lappangó rendellenesség léte! A rokontenyésztés lehet közeli és távoli rokonokra alapozott. Kerülni kell a közeli rokonok pároztatását, például szukát az apjával, kant az anyjával, valamint testvérpároztatást. A második generációban található ősökkel való pároztatáskor szoros, a 3.-4. generációban található egyedeknél közeli, az 5.-6. generációban lévők igénybevételekor tágabb rokontenyésztésről beszélünk.
A rokontenyésztés hozzáértő kezekben-némi szerencsével-még előnyös is lehet, önmagában véve nem jó és nem rossz, hanem egy olyan lehetőség, amely segítségével, -bizonyos tulajdonságokban!- az utódok domináns homozigóta (vagyis tiszta örökítése) jellege fokozható. Ez különösen akkor célszerű kihasználni, ha aránylag rövid időn belül, 2-3 nemzedék alatt rögzíteni akarunk valamely lényeges sajátosságot, esetleg sajátosságokat.
Rokontenyésztésnél vegyük figyelembe a közös ős százalékos gyakoriságát, hiszen lehetséges, hogy a kölykökben ezek a tulajdonságok jelennek meg leginkább... A rokontenyésztés visszamenőleg 4-5 nemzedékig hatásos, az ezen túl előforduló közös ős vagy ősök már nem szólnak bele az utódok minőségébe. Minél távolabb van egy közös ős vagy ősök, annál szerényebb az örökítő hatása az utódokra. Nem szabad tehát, hogy megtévesszen minket egy-egy kiváló ős jelenléte, különösen akkor, ha a közeli ősök, gyenge vagy közepes minőségűek. A rokontenyésztés, hozzá nem értő kezekben rendkívül bizonytalan módszer. Elképzelhető, hogy az utódok közül néhány kiemelkedő értékű lesz, de az ellenkezője is megtörténhet, vagyis gyenge minőségű, "félresikerült kölykök születnek. Egy-két kimagasló küllemű egyed pedig hordozhat valamilyen lappangó rendellenességet, így továbbtenyésztésük felmérhetetlen károkat idézhet elő az állományban. Az öröklődés rendkívül bonyolult folyamat, egy sereg elméleti és gyakorlati tapasztalat szükséges ahhoz, hogy a tenyésztés során megleljük a célszerű, de legalább a középutat. A tenyésztés csakis akkor eredményes, ha nemzedékről nemzedékre javul a populáció minősége, az utódok egyre életrevalóbbak, egészségesebbek, és kiváló alkatúak lesznek.


BELTENYÉSZTÉS
Egy-egy fajtán belül akkor alakulhat ki beltenyésztés, ha a tenyésztésben hosszú időn keresztül nem vonnak be idegen vérvonalú egyedet. A beltenyésztés a rokontenyésztés egyik formája, csak nem két kutya között, hanem nagyobb létszámú populációban történik. Az ilyen zárt, szoros populációban való tenyésztés, előbb utóbb az ivadékok egyes tulajdonságokban történő leromlását vonja maga után. Beltenyésztésnek a zárt körben történő tenyésztést nevezzük, amelynek következtében (örökléstani vonatkoztatásában) nemzedékről, nemzedékre csökken a heterozigóta, és növekszik a recesszív homozigóta génpárok száma. Bizonyos idő elteltével, amikor a pároztatott egyedek már számottevő mértékben rendelkeznek származásilag azonos génekkel- a beltenyésztés, rokontenyésztésbe megy át.
Megjegyezném, hogy a szakirodalomban a beltenyésztés és a rokontenyésztés között gyakran nem tesznek különbséget, hiszen mindkét tenyésztési eljárás azonos irányba, a homozigozitás növekedésének irányába hat. A két tenyésztési módszer különbözősége abban foglalható össze, hogy a beltenyésztés (esetleg) követő rokontenyésztés során a származásilag azonos
gének gyakorisága tovább nő.


VONALTENYÉSZTÉS
A vonaltenyésztés (vagy vérvonaltenyésztés) tulajdonképpen rokontenyésztés, de bizonyos mértékben elfogadható módszer. Nagyrészt egy egészen kiemelkedő egyedre, főként kanra (ritkábban szukára) alapozzák. A cél az, hogy a vonalalapító ős tulajdonságai fokozottabban kerüljenek az utódokba. Ugyanakkor a szuka oldaláról minél távolabbi egyedeket állítanak
tenyésztésbe. A vonalalapító kan kedvező tulajdonságaiban, egészségi állapotában, alkatában legyen domináns homozigóta! Ez a tenyésztési eljárás rendkívül alapos utánajárást igényel, a legkisebb tévedés is mindent tönkretehet. E módszer alkalmazásához több egyedből állomány szükséges, egy-két szukával nem érdemes próbálkozni. Ugyanis a tenyésztés során esetleg ki kell zárni a recesszív tulajdonságokkal rendelkező egyedeket, hogy az állomány fokozatosan egységessé váljon. Tanácsos, hosszú időn keresztül tenyésztésben tartani a vonaltenyésztés alapjául szolgáló apát, így sok utód
származhat tőle.